Az A.V. Club egy remek cikkben teszi fel a kérdést, miért nem lehet egy dokumentumfilm soha Legjobb film-jelölt. A szerző (A. A. Dowd) az idei Legjobb dokumentumfilm kategória egyik fő esélyesének, a The Look of Silence-nek az esetén merengett el, miért van az, hogy bár a szabályok nem tiltják, még sincs esélye Joshua Oppenheimer dokujának bejutni a királykategóriába – annak ellenére, hogy az év legjobb filmjei közé tartozik.
A cikkben megemlékeznek az utóbbi tizenpár év legnagyobb közönség, kritikai, esetleg mindkettőben sikert aratott dokumentumfilmjeiről – ezeket szépen bele is szőttem a lentebbi listába, és sok egyéb mást is. A Legjobb film-kategória ugye az utóbbi években több szabályváltoztatáson ment keresztül, 5-ről először 10-re emelték a jelölteket, majd áttértek a mostani, minimum 5, maximum 10 jelöltre. A kategóriaszélesítéssel tudtak élni olyan, Oscar-szempontból gyakran mostohán kezelt műfajok mint az idegennyelvű filmek (Haneke Szerelmét jelölték, de korábban az 5 jelölt közé is befurakodtak idegen nyelvű filmek, mint például a Neruda postása, Az élet szép vagy a Tigris és sárkány), vagy az animációs filmek (a Fel és a Toy Story 3 élt a lehetőséggel, de a jeget még 1992-ben A szépség és a szörnyeteg törte meg), a dokumentumfilmek azonban nem. Ezt a műfajt mindig az összes többitől külön kezelik, teljesen külön kategóriában; nemcsak az Oscaron, de szinte mindenhol. Nagyon ritkán azért összejön egy-egy dokumentumfilmnek egy másik kategóriában való nomináció (a Kosaras álmokat 1995-ben a Legjobb vágás kategóriában jelölték), még ritkábban díj (a Kellemetlen igazság a Legjobb dokumentumfilm mellett a Legjobb betétdalért is díjat kapott 2007-ben), de nem ez a jellemző. Most mégis összeszedtem egy csokor dokumentumfilmet, amelyeket kritikai vagy közönségsikerük, játékfilmhez hasonló dramaturgiájuk vagy épp zsenialitásuk miatt akár be is válogattak volna a Legjobb filmek közé – már ha a fent példázott módon nem lennének teljesen elutasítóak velük a főbb kategóriákban az Akadémia tagjai.
- Kosaras álmok
A monstre, majdnem 3 órás dokumentumfilm minden tekintetben óriási siker volt 1994-ben, ma is minden idők egyik legjobb dokumentumfilmjeként tartják számon, olyan listákon is ott van, mint az 1001 film, amit látnod kell mielőtt meghalsz, vagy épp a National Film Preservation Board megőrzésre és megóvásra kiválasztott filmjei. A film központjában a kerekesszékes kosarasok állnak – Fókusz-riportba illő zongoraszós zokogás helyett viszont a kőkemény ütközéseké a szerep, és ha akadnak is könnyek, azok a vérrel és a verítékkel együtt érkeznek. Mint fent már említettem, azon kevés filmek közé tartozik, ami dokuként más kategóriában tudott jelölést szerezni – ez főleg azért volt meglepő, mert a Legjobb dokumentumfilmek közé egyáltalán nem jelölték. Az A.V. Club cikkjében is az egyik fő példaként szerepel, mint amit érdemes lett volna megfontolni Legjobb film-jelöltnek.
- A grizzlyember/ Medvebarát
Herzog az utóbbi időben egyre inkább dokumentumfilmjeivel kelt feltűnést (de így tesz mondjuk Wim Wenders is) – ebben a műfajban is úgy alkot viszont, hogy kezdeti művészi inspirációit, melyekkel még a német újfilm idején alkotott, nem felejti el. Ennek egyik legjobb példája a Medvebarát – hőse még Herzog-mércéhez képest is extrém outsider, aki a világ és az emberek elől a medvékhez menekül. A film klasszikus dokumentumos eszközökkel él, de olyan érzelmi hullámvasút, amibe kevés játékfilm ülteti a nézőt. A vége pedig amennyire várható, olyannyira sokkoló. Nem csoda ha nagy kritikai sikert aratott, és egy igazságosabb világban az sem lenne csoda, ha a főkategóriáig is eljutott volna. Nem jutott, ahogy a Legjobb dokumentumfilm díjára sem jelölték – ellentétben mondjuk Herzog egyik későbbi dokujával, a Találkozások a világ végén-nel.
- Pingvinek vándorlása
Egész kis kulturális őrület alakult ki annak idején a pingvines doku körül, ami műfajához képest elképesztően nagy bevételt, világszinten több mint 127 millió dollárt hozott – ezzel minden idők 2. legnagyobb bevételt hozó dokuja, az első mindjárt következik a listán. Oscar-díja – mert hogy nyert – is minden bizonnyal anyagi sikerének köszönhető; kevés film tett annyit a dokuk népszerűsítéséért mint a Pingvinek vándorlása diadalmenete és díjazása 2005-ben. A film egyébként egy teljesen korrekt természetfilm, nem sokban különbözik azoktól, amiket 0-24-ben elcsíphetünk egy erre szakosodott adón. De a pingvinek közvélekedés szerint iszonyú cukik, így rohant mindenki a moziba megnézni őket.
- Fahrenheit 9/11
Az objektív dokumentarizmustól a lehető legmesszebb álló Michael Moore-t többször jelölték Oscarra, és nyert is már – na nem ezzel a filmmel, hanem a Kóla, puska, sültkrumplival. A Fahrenheit 9/11 idején már a legismertebb dokumentumfilmesnek számított, aki bár inkább szórakoztató propagandát csinál, mint dokumentumfilmet, remek érzékkel tenyerel bele témákban, és épp jó időben. 3 évvel 9/11 után az események hátterét megvilágítani igyekvő doku világszinten 200 milliónál is több dollárt termelt, megnyerte az Aranypálmát Cannes-ban (dokumentumfilmként!!!), és mindenki erről a filmről beszélt. Ha valamikor volt esélye dokunak a tűz közelébe kerülni, hát ez lett volna – Moore populizmusa viszont valószínűleg megfeküdte az Akadémia tagjainak gyomrát, mert még jelölést sem kapott. A dokuk között sem.
- Az ölés aktusa
A sokat idézett A.V. Club cikke Joshua Oppenheimer The Look of Silence című filmje nyomán született – mely Az ölés aktusa folytatása. Minden tekintetben egyedülálló film, ami elmossa a határokat a doku- és játékfilmek, képzelet és valóság, lét-nemlét között. A filmben a rendező indonéz tömeggyilkosokkal beszélget és megkéri őket, játsszák el és rendezzék meg a tömeggyilkosságokat. Hihetetlenül megterhelő dráma, amelyet nemcsak kategorizálni nehéz, de beszélni is róla – az Akadémiának mégis sikerült, mármint a kategorizáció, hiszen a Legjobb dokumentumfilmnek jelölték. Nyerni sajnos nem nyert, a 20 feet from stardom nevű, háttérénekesekről és vokalistákról szóló zenés doku elvitte a díjat – példaként szolgálva, hogy a kategória egyre inkább a könnyedebb filmek felé mozdul el az igazi, drámai témájú és letaglózó dokuk helyett. Ha minden igaz, Oppenheimert idén kárpótolhatják – hacsak be nem előz egy újabb zenés dokumentumfilm, az Amy, aminek talán még több esélye van. Igaz, ez legalább nem egy habkönnyű filmecske zenei aláfestéssel.
- Kijárat az ajándékbolton át
Banksy zseniális filmje maga a művészet és popkultúra példázata, parafrázisa és kritikája – na meg egy hihetetlenül szórakoztató és vicces komédia is. A Kijárat az ajándékbolton át-ról ugyanis nem lehet eldönteni hogy documentary vagy mockumentary, azaz doku, vagy ál-doku. A filmben egy Thierry Guetta nevű fazon Banksy nyomába ered és megszólaltat egy csomó street art-os figurát – hogy aztán rájöjjön, hogy ez neki is megy, és elkezd ő maga is alkotni. Művei zajos sikert aratnak, pedig nem mások, mint Banksy, meg egy csomó más művész jobban-rosszabbul sikerült koppintásai. Mr Brainwash néven egészen kiállításokig és dollárezrekért gazdára talált képekig is eljut – és ezzel Banksy, a film rendezője megteremt egy figurát, egy heccet, egy ötlet és zsenialitás nélküli epigont, akit nagy kanállal megetet minden műgyűjtővel és műkritikussal, fityiszt mutatva az egész iparágnak. Persze ez már mind a film utáni okoskodás – maga a doku-áldoku egy végig érdekfeszítő, interjúkkal, kézikamerás jelenetekkel szabdalt, sodró lendületű másfél óra. Nagy esélye volt az Oscarra is, de még ennél is nagyobb beszédtémát szolgáltatott 2011-ben, hogy ha nyer, vajon Banksy felfedi-e magát és átveszi-e a díjat. Valószínűleg valami ennél ravaszabb dolog történt volna, de soha nem tudjuk meg – a filmműfaj határait elmosó film helyett egy igazi, keményvonalas és informatív doku, a Matt Damon-narrálta Inside job nyert, mely a gazdasági világválság hátterét igyekszik megvilágítani.
- Ember a magasban
Philippe Petit életét és hőstettét idén IMAX-élményben is átélhettük, a Zemeckis rendezte Kötéltánc ugyanis nagyjából a dokumentumfilm, illetve a doku alapjául szolgáló könyv megfilmesítése. Zemeckis filmjétől is Oscart vártak egyesek, de végül nem ért a díjak közelébe – míg a az eredeti, az Ember a magasban meg is nyerte a díjat Legjobb dokumentumfilmként. James Marsh filmje nem kevésbé izgalmas és letaglózó mint a Kötéltánc – interjúk mellett rekonstruált jelenetekkel mutatja be, az őrült francia hogyan feszített kötelett a WTC tornyai közé majd tett rajta egy laza sétát. Marsh filmjében Petit meg nem értett zseni, adrenalinhajhászó, egocentrikus őrült, aki előbb-utóbb mindenkit elmar maga mellől. A film 2009 egyik legnagyobb kritikai sikere volt, dokumentumfilmeket megszégyenítően akciódús és mozgalmas – de kategóriát így sem tudott ugrani.
- Az öböl
Louie Psihoyos filmje szintén több egyszerű dokumentumfilmnél – persze ebben a vonalban is elsőrangú, ahogy bemutatja, hogyan mészárolnak le öbölnyi delfincsapatokat a japánok. Ami mégis többé teszi, mint egy megrázó és letaglózó dokumentumfilm, az az hogy a készítők gyakran maguk felé fordítják a kamerát és megmutatják a film elkészültét, a forgatás nehézségit is. Autós üldözések, megfélemlítések, menekülés a hatóság elől – Psihoyos és csapata konkrét akciójeleneteket élt át, hogy el tudják készíteni és be tudják mutatni a filmet. Kevés izgalmasabb vagy drámaibb film került moziba 2010-ben. Legjobb dokumentumfilm-Oscart ért, mást nem.
- Zuhanás a csendbe
Ha erre a filmre gondolok, az első képek vagy jelenetek, amik beugranak, a hegyen való szenvedés képei, ahogy félholtan kúszva az egyik hegymászó kénytelen métereket zuhanni, majd törött lábbal tovább küzdeni; a kitartás, az emberi tűrőképességet meghaladó küzdeni akarás. Pedig ez is „csak” egy dokumentumfilm, amiben interjúk és visszaemlékezések formájában láthatjuk két hegymászó kálváriáját a Perui Andokban. A kulcs itt is a konstruált jelenetekben van, azaz hogy az alkotók utólag eljátszott jelenetekkel mutatják be, amiről az interjúalanyok éppen beszélnek. Bár a mai napig megbecsült és emlegetett filmről van szó, díjáradatban annak idején, 2003-ban sem részesült. Egy biztos, az év legjobb filmjei között ott van Kevin Macdonald mozija.
- Keskeny kék vonal
A fentebb felsorolt, konstruált jeleneteket tartalmazó dokumentumfilmek előfutára, az egyik első doku, ami ilyen módszerrel élt – és amit máig az egyik legnagyobb hatású dokumentumfilmnek tartanak és tanítanak. Nemcsak filmtörténeti szempontból, hanem gyakorlatilag is: Errol Morrs filmje sikeresen ágált egy gyilkosságért ártatlanul elítélt ember mellett, az illetőt ugyanis kiengedték a börtönből. A Keskeny kék vonal az ő története, miközben bemutatja magát a bűnesetet is; meg az amerikai igazságszolgáltatást, és még egy rakás, ehhez kapcsolódó témát és ellentmondást. Nyert egy pár kritikusi díjat, szintén megóvásra és megőrzésre alkalmassá nyilvánították, ám az Oscarig nem jutott el.
- Shoah
A több mint 9 órás dokumentumfilm talán a legátfogóbb, legteljesebb és legmegrázóbb film a holokausztról – Nemes László, aki a Saul fiával szintén a téma egyedi megközelítéséhez ragaszkodott, szintén fontosnak tartotta, mit szól filmjéhez Claude Lanzmann. A Shoah csak és kizárólag interjúkkal beszél a holokausztról, a koncentrációs táborok nem jelennek meg a filmben, amely óriási vitákat váltott ki mindenhol, ahol bemutatták és bemutatják. Az embertpróbáló dokut ma is minden idők legjobb filmjei között emlegetik – mármint a játékfilmek között is.
- Woodstock
A 3 órás zenés dokumentumfilm nemcsak megnyerte saját kategóriáját 1971-ben, de a Legjobb zene és a Legjobb vágás díjára is jelölték. Óriási kulturális jelentőségű film, amely nélkül Woodstock valószínűleg nem úgy élne a kollektív emlékezetben, ahogy.
