Ha 90-es évek, akkor Nickelodeon - legalábbis nálam. Mivel az évtized elején születtem, túl fiatal voltam a téka-kultúrához, moziba pedig bár gyakran eljutottam, csak az életkoromnak megfelelő filmeket nézhettem meg. Habár egyszer bekeveredtem a Csillagközi invázió feliratos változatára, amiből persze semmit nem értettem, de olyan averzióm alakult ki a filmmel szemben, hogy ma is képtelen vagyok megnézni.

Ott volt viszont a tévé - nem kellett hozzá családi engedély, zsebpénz vagy bármi más. Mikor bekötötték hozzánk a UPC-t, valami fura, futurisztikus dolgot, ami végre felváltja a színes-szagos, de német nyelvű, tehát érthetetlen RTL, vagy RTL II-es délutáni filmnézéseket, a levegőbe csaptam: soha többé nem kell azt az éneklő Werbung ende-hangot hallanom!

Eleinte két mesecsatorna harcolt kegyeinkért: a Fox Kids és a Nickelodeon. Előbbi aranyos és veszélytelen volt, két vagy három kedvenc sorozattal, azon kívül pedig sótlan és unalmas felhozatallal. A Nick-nek viszont majdnem az összes meséjéért odáig voltam - csak az olyanok ütötték ki nálam a biztosítékot, mint a Ren és Stimpy; máig emlékszem egy epizódra, amiben valamelyik szereplő az elfingott szellentését keresi egy részen át, meg egy másikra, amiben a Rapunzel-mesét imitálták, de haj helyett valami orrból kilógó, taknyos éren kellett felmászni a figurához a várba - sok volt ez egy kisgyereknek, és a Csillagközi invázióhoz hasonlóan azóta is utálom a Ren és Stimpy-t.

Van viszont egy rakás sorozat, ami óriási kedvenc maradt. A Nickelodeont néhány év után kivették a UPC-s csomagunkból, így átszoktunk a Fox Kids-re, ami Jetix lett. A legjobb sorozatokból mindig csak pár évad készült, napi 3-4 résszel ezeket néhány év alatt rongyosra játszották; az új sorozatok, amiket behoztak, kevésbé tetszettek - aztán azon kaptam magam hogy szép lassan felnövök.

Kenan és Kel

Az élőszereplős tinivígjátékokkal az elején ellentmondásos volt a viszonyom - aztán a Kenan és Kel-rajongás olyannyira meggyőzött, hogy egy ideig még az Unokatestvérem, Skeeter-re is rászoktam. A ma már a Disney-n, meg ki tudja hol burjánzó műfaj reneszánszát élte a 90-es években, és például a Nickelodeonon kábé ugyanazok az arcok tűntek fel mindegyikben. A Kenan-t alakító Kenan Thompson egyébként még mindig aktív, az SNL-ben ténykedik, Kel Mitchell pedig néha feltűnik kisebb tévés szerepekben. Együtt baromi jó párost alkottak - afféle Stan és Pant, akiknek a világon semmi nem sikerül. Pedig Kenan folyton csak egy jó csajra, Kel pedig narancsszódára vágyott.

Kölykök a 402-es tanteremből

A szkeccs-szerű, ronda rajzok fel sem tűntek, annyira lekötött a 402-es tanterem gyerekeinek ténykedése. Az állandóan középpontba vágyó, vörös hajú Nancy; Jesse, aki annyira szerencsétlen, hogy nem volt az a rossz doga vagy felelés, ami után nem nyugodtam meg látva, hogy tőlem is van rosszabb; na meg Polly Litvániából, aki a borscsot kötelező étellé tenné a menzákon. A sorozat már a Jetix-en, 1999 és 2001 között, 52 részen keresztül folyt - szerintem mindegyikét legalább 13-szor láttam. Pont abban az időpontban ment, mikor hazajöttem az iskolából, és a házik előtt egy gyors szünetet tartottam.

Hé, Arnold!

A mese, ami intézménnyé vált a korosztályomba tartozók között - nagyjából minden benne van, amit a 90-es évekről és az akkori mesékről tudni kell. Ma is kultstátusz övezi, pedig egészen 2004-ig futott. 2002-ben kapott egy egész estés animációs filmet is, ami persze a sorozathoz nem mérhető, de az ilyesfajta, sorozatból-film megoldásokhoz képest tisztességesre sikerült - nem csoda, hiszen a film nem más, mint az eredetileg záróepizódoknak szánt, három, egyenként fél órás rész összevágott verziója. Szerencsére a Nickelodeon is észlelte a show körüli hype-ot, ezért ha minden igaz, nemsokára egy új Hé, Arnold tévéfilm érkezik.

Louie élete

Vannak mesék, amiket azért nézünk mert vicces, vannak, amiket azért mert nincs más - aztán ahogy felnő az ember, elfelejti a miérteket, és egyforma nosztalgiával tekint minden gyerekkori kedvencére. Ezzel a nosztalgiával elfogadjuk, hogy a poénok nem is annyira jók, a rajzok nem is olyan szépek, és lehet, hogy csak szórakoztatni is csak azért szórakoztattak, mert gyerekek voltunk. Na, a Louie élete nem ilyen. A Louie élete minden idők egyik legjobb animációs sorozata - vicces, kedves, aranyos és szívet melengető, mindamellett pedig úgy tanulságos, hogy nem nyomja le mondandóját a torkunkon. A Louie élete akár ma is újranézhető, mert semmit nem kopott az évek alatt, sőt, vannak poénok, amiket csak felnőtt fejjel érthet meg az ember. Szóval a Louie életénél jobb dolog nem igazán ment a tévében a 90-es években, Louie apjánál pedig senkin nem röhögtem jobban gyerekként.

Hódító Hódok

Norbert és Dugó nekem soha nem váltak olyan kedvenceimmé, mint a szelídebb, ezért talán ma már bárgyúbb sorozatok, de a Hódító hódok pont olyan mértékben volt szabad és elszállt, amit még az én gyermeki gyomrom is befogadott. A sorozat 1994 és 2001 között futott 64 részen keresztül - tervbe volt egy filmváltozat is, de soha nem valósult meg.

Fecsegő tipegők

A Nickelodeon igazi nehézbombázója, talán legnagyobb sztárja volt a Fecsegő tipegők - 9 évad, 351 rész, 6 Emmy-jelölés. Már gyerekfejjel éreztem az óriási hype-ot körülötte, ez volt a leginkább körülrajongott sorozat, még a hollywoodi Hírességek sétányán is kapott egy csillagot - na és ez volt az első Nick-sorozat, amiből film is készült. Persze ez engem pont nem érdekelt, egyszerűen csak baromi vicces és szórakoztató volt az egész. A magyar származású Csupó Gábor azóta csinált már egy bevándorlókról készült egész estés animációs filmet is - ez volt az Immigrants - Jóska menni Amerika!, aminek elkellett volna az a kontroll, amit a csatorna és az alkotótársak biztosítottak a Fecsegők tipegők esetében. Szintén a nevéhez köthető a Holdhercegnő, illetve a Híd Terabithia földjére című fantasy is - utóbbi konkrétan minden idők egyik legjobb gyerekmeséje.

KaBlam!

Ha van műsor, amit érdemes felnőtt fejjel újra elővenni - mert hát így értjük és értékeljük igazán - az a KaBlam. Két, hihetetlenül idegesítő, rondán rajzolt gyerek konferál fel mindenféle varieté-szkeccs-meséket: az egyikben akciófigurák akcióznak mindenféle trükkök nélkül, darabos mozgással; a másikban egy Loopy nevű kislány szürreális kalandjait követhetjük; és ott volt még a konszolidáltabb Prométheus és Bob, illetve Sniz és Fondue - az egész pedig egy SNL-szerű showként van konferálva. Nem mondom hogy nem kapcsoltam el néha erről az egész dadaista őrjöngésről, de az biztos, hogy egyedi műsorról volt szó, aminek megvolt a rajongótábora.

Andy a vagány

Volt idő, amikor akkora rajongója voltam kissrácként a sorozatnak, hogy Kanadát konkrétan ezzel a mesével azonosítottam - mást ugyanis nem tudtam az országról. Ma már rejtély, azt honnan tanultam meg, hogy az Andy, a vagány kanadai sorozat. Igazi, ártatlan és vicceskedő mese, amiben Andy, a főhős gyerekként még vagánynak, érettebb fejjel már egy idegesítő semmirekellőnek tűnik a vicceivel és ugratásaival együtt.

Sok hűhó

A KaBlam és az ott is megidézett SNL egyfajta sajátos keverékeként a Sok hűhó egy csapat fiatalból állt, akik teljesen elborult szkeccseket adtak elő. A show baromi népszerű volt, ahogy a csapat egyes tagjai is - könyv jelent meg róluk, mindenféle reunion-próbálkozások voltak talkshowkban, és most is szó van valamiféle újraegyesítésről. Csomó visszatérő szegmensük volt, mint például a "Good Burger" ami itthon talán "Jó Burger" néven futott - tudjátok, "Üdv a Jó burgerben, a jó burgerek otthonában" - vagy valami ilyesmi. Aztán ott volt az ikonikus főzőshow, Randy-vel és Mandy-vel, ahol minden alkalommal csoki készült valamilyen formában. Vagy például a Füles Srác kalandjai, aki egy iskolába jár a Pizzaképű gyerekkel, és egyéb eszeveszett figurákkal.

Jack, a kalóz

Ez is az a fajta mese volt, ami abszolút nem vette komolyan magát, de a rajzok és a színes kis sztorik miatt gyerekfejjel is abszolút szórakoztató volt - és ma is bármikor meg tudok nézni belőle egy részt. Jack, és hűséges társa, Büdi még DVD-n is kaphatóak voltak itthon néhány évvel ezelőtt.

Ikrek Malibuból

A guilty pleasure, ami talán már akkor is cikinek számított - ironikus módon ma vannak csatornák, amelyek konkrétan csak ilyen élőszereplős kvázi-komédiák sugárzásából élnek meg remekül. Az Olsen ikrek fogalom volt a 90-es években, jó néhány mozifilm mellett a tévében is óriás sztárok voltak. Az Ikrek Malibuból-ban olyan, hihetetlen problémák elé állította őket az élet, hogy milyen gyümölcsöt vigyenek a suliba - az almát és a narancsot ugyanis nem elég szexi a menzán elfogyasztani, ellenben mondjuk a szőlővel. Minden srác jóképű szörfös, minden csaj bikinimodell, és mindenki szerelmes lesz mindenkibe - a boldog és felhőtlen 90-es évekből ilyen, még boldogabb és felhőtlenebb világba menekülhettünk el.

3 jóbarát és Jerry

Az iszonyú ronda, minimalista rajzvilág ellenére odáig voltam ezért a meséért. Pedig olyan volt mint a Tom és Jerry - vagy lényegében minden második animációs sorozat - ahol ugyanaz ismétlődik újra és újra: Jerry egy részen keresztül küzd, hogy a három jóbarát befogadja, aztán pofára esik. Majd az egész kezdődik elölről. Közben arra keringett a suli három jócsaja, egy Oszkár nevű hajléktalan, és Jerry apja, az idegbeteg tornatanár - utóbbi volt a legnagyobb arc.

Szünet

Úgy rémlik, ezt a sorozatot már nem kábelen, hanem az RTL délutáni sávjában néztem. De először nem is ezzel, hanem az egész estés változatával, a Nincs több sulival találkoztam, ami egy egészen remek animációs film - fogalmam nem volt róla, hogy létezik sorozatváltozatban is. A Szünet egészen zseniális atmoszférát teremtett az iskolaudvar népének bemutatásával - vicces és szórakoztató, csak épp azt sajnáltam, hogy nálunk még véletlenül sem így teltek a napok az iskolában.

Rocket Power

Az Andy, a vagányhoz hasonlóan a Rocket Power tagjai is iszonyú vagánynak tűntek gyerekként - szörföznek, deszkáznak és koriznak, menő zenét hallgatnak és kúl helyen laknak. Jobb is, ha megmaradnak ilyennek, mert ma már vaskos csalódás újranézni a részeket - na de a főcím még mindig óriási.

Pindúr pandúrok

Nemsokára új részekkel érkeznek - és bár kevés Cartoon Networköt néztem, ilyen listáról vétek kihagyni őket. Pedig nem is a cukorból-sóból-ésmindegymijóból készült főhősök voltak a sorozat legszórakoztatóbb pontjai, hanem a főellenségek - Mohó Jojóval az élen.

Dexter laboratóriuma

A Hannah-Barbera féle animációs iskolát megreformáló Genndy Tartakovsky a Dexterrel minden idők egyik legikonikusabb karakterét és sorozatát teremtette meg. A Dexter is tele van gyerekfejjel be nem fogadható gegekkel és ötletekkel, ezért az a fajta sorozat, ami az idők során semmit nem kopott - és épp ezért újranézésért kiállt.

Persze mindez csak egy nagyon rövid ízelítő egy olyan korszakból, ami mindenkiből előhoz valamit - szóval kommentben jöhetnek a ti kedvenceitek és történeteitek.