Még mindig csak fél lábbal járunk 2016-ban, ahhoz pedig, hogy minden szempontból lezárjuk az óévet, még jó pár hétnek, na meg egy Oscar-díjátadónak is le kell zajlania. Mindenesetre ha kisebb mértékben is, de még mindig érkeznek a best of listák a 2015-ről. Én ezen már túl vagyok, kicsit visszalapozva meg is nézhetitek a top 25-ömet.
Most pedig beszéljünk kicsit a negatív toplistáról. Őszintén szólva mindig is utáltam negatív dolgokat sorjázni - persze, ennek is megvan a kultusza Aranymálnástól, Citromdíjastól, de maga a rossz élmények kőbe vésése is ellentmond a listázás lényegének - ami egy baromi összetett, ám valljuk be, kissé értelmetlen dolog is, mint azt a top25-ös bejegyzésemben írtam, és talán még fogom is később fejtegetni.
Először is, az egyértelműen rossz filmeket az ember igyekszik kerülni, így valószínűleg igazán borzalmas filmekbe a többség nem fut bele. Barát/barátnő tanácsára, vagy vele együtt filmező illető, esetleg kritikus önhibáján kívül könnyen belefuthat egy-egy borzalomba - nekem mindkét esetből jutott 2015-ben, ahogy más évben is. Itt mégsem a nettó legrosszabb filmek szerepelnek, hanem a legnagyobb csalódások - filmek, amiktől sokat vártam, amiket sokan éltetnek, szerintem hiába, vagy amelyek csak simán nem hozták ki magukból a potenciált. Igyekeztem nagy dobásokat és csak artmozikban bemutatott, ám sokszorosan díjazott, best of listákon fel-feltünedező filmeket is összeszedni.
- A Hangya
Vérfrissítést, az A-ligás csihipuhik utáni szórakoztató és laza Marvel-filmet vártam én is A hangyától, sokakkal együtt, ami valahol A galaxis őrzőivel egy csatasorban leveszi a terhet Vasember válláról és felhoz egy kevésbé ismert hőst a sztárok közé. Star Lorddal és társaival ellentétben viszont A Hangyában csak a szerethető főhős volt meg, minden más pedig ugyanaz a méretre fröccsöntött, mára kissé izzadságszagú Marvel-hogyishívják, amiből ideje lenne kilépniük a szuperhősöknek.
- Az ajándék
Joel Edgertont nemcsak napjaink egyik legtehetségesebb, de a legkedvelhetőbb színészének is tartom, rendezői bemutatkozása pedig nem több és nem is kevesebb, mint egy átlagos tucatthriller: van néhány hidegrázós pillanata és pár felesleges ijesztgetése, a végső csavar pedig körülbelül feleannyira csavaros vagy felkavaró, ahogy azt az alkotók képzelték - de ez általában így szokott lenni. Ennek ellenére Az ajándékot sok helyen az év egyik legjobb filmjeként ünnepelték, helye a listán is ennek tudható be.
- Kémek hídja
Nem számolom, hanyadik régivágású szalonfilmje ez Spielbergnek, ami komótos tempóban, mindenféle meglepőbb megoldás nélkül, talán túlzottan nagy ívben mesél el egy szimpla sztorit. A Kémek hídja hasonszőrű társaival együtt ugyanolyan jól működik: jók a színészek, jó nézni, és keserű szájíz sem lelhető fel a nyomában. Csak az egész egy kissé unalmas, kicsit a kelleténél is avíttasabb, és még annyi fordulat sincs benne, mint egy Szomszédok-epizódban. Mégis, figyeljük meg hány Oscarra jelölik majd.
- Bíborhegy
Az, hogy del Toro nagyon ért a creepy látványvilághoz és hangulatteremtéshez, olyan filmes evidencia, mint hogy Deppnél jobban, vagy épp rosszabbul senki nem hozza a ripacsot. A Bíborhegyben pedig igazi vásári mutatvány: látszólag mindent felvonultat ódon kastélytól kezdve a rakottszoknyáig - csak épp a karakterek és a fordulatok nem színesebbek a teljesen felesleges és majdhogynem átlátszó szellemeknél, amelyek ad hoc módon tűnnek fel a színen.
- Egy galamb leült az ágra, hogy eltűnődjön a létezésről
A legnagyobb baj ezzel a filmmel, hogy az egyébként remek ötlet egyszerűen nem tud kitartani az egész filmen keresztül. Az apró emberi gyarlóságok, az élet kisebb-nagyobb bánatai és örömei, az emberi természet azon aspektusa, amit legtöbbször csak a szemünk sarkából csíphetünk el - nos, ez mondjuk két pár jelenetben egészen zseniális módon jelenik meg. De akkor még mindig hátra van 1 óra, unalmas és semmitmondó epizódokkal.
- Vadregény
Hiába a mese-egyveleg, hiába Streep aki mindig-mindenkit-mindenhogy-zseniálisan, a Vadregény egy unalmas és hangos valami, ami színpadon minden bizonnyal remekül működik, de filmként csődöt mond.
- Én, Earl, és a csaj aki meg fog halni
Nemcsak jól ismerem, de szeretem is az intelligens tini romokat és comokat, az Én, Earls és a csaj... - szóval hogy ez a film pedig úgy néz ki, mintha összeollózták volna a kedvenc ilyen típusú filmjeimből. A főhős, a haverja, egy, a történetben lapuló dráma, egy vagyok a sokból-narrálás, na meg egy bizonyos truváj, amivel több akar lenni hasonszőrű társainál. Ezeket a truvájokat én nagyon jól be tudom kajálni, a srácok újraforgatott klasszikusai viszont ezúttal nem fogtak meg. Beleestem a csajba persze, ahogy kell, de nevetni nem nevettem, és hát, hüppögni sem hüppögtem.
- 20. 000 nap a Földön
Amy Winehouse-t sem kedvelem különösebben, a róla szóló doku a maga klasszik dokujellegével és dokueszközeivel mégis tökéletesen működött. Nick Cave-ről sajnos vagy nem sajnos, elsőre nekem még mindig a Harry Potter-finálé táncolós jelenete ugrik be. Gondoltam, most hátha közelebb jutok hozzá. De nem. Nick Cave egy fura fazon - én elhiszem a filmnek és másoknak is, hogy abban, amit csinál, zseniális, viszont az egója és ez az egész elvont művész-aura egyszerűen nem enged a figura közelébe. Nem ismertem meg, nem tudom miért kellene őt hallgatnom, és egyébként nem is szórakoztam jól a teljes mértékben rá szabott és az ő szájíze szerint csordogáló filmen.
- Liza, a rókatündér
A Lizával szintén az volt a problémám, hogy egyszerűen nem tud túlmutatni az első félóráján. A zenék, a díszlet, az egész hangulat és látványvilág el kéne hogy cipeljék a filmet a hátukon, de hazudnék ha azt mondanám, több van benne, mint amilyennek elsőre, vagy pár jelenetből tűnik. Olyan szintén túlburjánzik benne minden, hogy az nem előrébb viszi a filmet, inkább hátráltatja. Nem tudom melyik a nagyobb katyvasz, maga a film, vagy amit bennem hagyott megtekintés után
- Mocsárvidék
Feszült hangulatú, sejtelmes és mocskos thriller helyett unalmas sablonparádét kaptam a Mocsárvidéktől, amiből egyszerűen semmit nem tudok kiemelni: a nyomozás, a dráma, a szereplők, egyik sem hagyott túl mély nyomot. A filmből kivágott képeket elnézve persze látom, hogy legalább szépen van fényképezve, de az előbbiek miatt ez vajmi kevéssé érdekel.
