Még mindig csak fél lábbal járunk 2016-ban, ahhoz pedig, hogy minden szempontból lezárjuk az óévet, még jó pár hétnek, na meg egy Oscar-díjátadónak is le kell zajlania. Mindenesetre ha kisebb mértékben is, de még mindig érkeznek a best of listák a 2015-ről. Én ezen már túl vagyok, kicsit visszalapozva meg is nézhetitek a top 25-ömet.

Most pedig beszéljünk kicsit a negatív toplistáról. Őszintén szólva mindig is utáltam negatív dolgokat sorjázni - persze, ennek is megvan a kultusza Aranymálnástól, Citromdíjastól, de maga a rossz élmények kőbe vésése is ellentmond a listázás lényegének - ami egy baromi összetett, ám valljuk be, kissé értelmetlen dolog is, mint azt a top25-ös bejegyzésemben írtam, és talán még fogom is később fejtegetni.
Először is, az egyértelműen rossz filmeket az ember igyekszik kerülni, így valószínűleg igazán borzalmas filmekbe a többség nem fut bele. Barát/barátnő tanácsára, vagy vele együtt filmező illető, esetleg kritikus önhibáján kívül könnyen belefuthat egy-egy borzalomba - nekem mindkét esetből jutott 2015-ben, ahogy más évben is. Itt mégsem a nettó legrosszabb filmek szerepelnek, hanem a legnagyobb csalódások - filmek, amiktől sokat vártam, amiket sokan éltetnek, szerintem hiába, vagy amelyek csak simán nem hozták ki magukból a potenciált. Igyekeztem nagy dobásokat és csak artmozikban bemutatott, ám sokszorosan díjazott, best of listákon fel-feltünedező filmeket is összeszedni.

1. A Hangya

Vérfrissítést, az A-ligás csihipuhik utáni szórakoztató és laza Marvel-filmet vártam én is A hangyától, sokakkal együtt, ami valahol A galaxis őrzőivel egy csatasorban leveszi a terhet Vasember válláról és felhoz egy kevésbé ismert hőst a sztárok közé. Star Lorddal és társaival ellentétben viszont A Hangyában csak a szerethető főhős volt meg, minden más pedig ugyanaz a méretre fröccsöntött, mára kissé izzadságszagú Marvel-hogyishívják, amiből ideje lenne kilépniük a szuperhősöknek.

2. Az ajándék

Joel Edgertont nemcsak napjaink egyik legtehetségesebb, de a legkedvelhetőbb színészének is tartom, rendezői bemutatkozása pedig nem több és nem is kevesebb, mint egy átlagos tucatthriller: van néhány hidegrázós pillanata és pár felesleges ijesztgetése, a végső csavar pedig körülbelül feleannyira csavaros vagy felkavaró, ahogy azt az alkotók képzelték - de ez általában így szokott lenni. Ennek ellenére Az ajándékot sok helyen az év egyik legjobb filmjeként ünnepelték, helye a listán is ennek tudható be.

3. Kémek hídja

Nem számolom, hanyadik régivágású szalonfilmje ez Spielbergnek, ami komótos tempóban, mindenféle meglepőbb megoldás nélkül, talán túlzottan nagy ívben mesél el egy szimpla sztorit. A Kémek hídja hasonszőrű társaival együtt ugyanolyan jól működik: jók a színészek, jó nézni, és keserű szájíz sem lelhető fel a nyomában. Csak az egész egy kissé unalmas, kicsit a kelleténél is avíttasabb, és még annyi fordulat sincs benne, mint egy Szomszédok-epizódban. Mégis, figyeljük meg hány Oscarra jelölik majd.

4. Bíborhegy

Az, hogy del Toro nagyon ért a creepy látványvilághoz és hangulatteremtéshez, olyan filmes evidencia, mint hogy Deppnél jobban, vagy épp rosszabbul senki nem hozza a ripacsot. A Bíborhegyben pedig igazi vásári mutatvány: látszólag mindent felvonultat ódon kastélytól kezdve a rakottszoknyáig - csak épp a karakterek és a fordulatok nem színesebbek a teljesen felesleges és majdhogynem átlátszó szellemeknél, amelyek ad hoc módon tűnnek fel a színen.

5. Egy galamb leült az ágra, hogy eltűnődjön a létezésről

A legnagyobb baj ezzel a filmmel, hogy az egyébként remek ötlet egyszerűen nem tud kitartani az egész filmen keresztül. Az apró emberi gyarlóságok, az élet kisebb-nagyobb bánatai és örömei, az emberi természet azon aspektusa, amit legtöbbször csak a szemünk sarkából csíphetünk el - nos, ez mondjuk két pár jelenetben egészen zseniális módon jelenik meg. De akkor még mindig hátra van 1 óra, unalmas és semmitmondó epizódokkal.

6. Vadregény

Hiába a mese-egyveleg, hiába Streep aki mindig-mindenkit-mindenhogy-zseniálisan, a Vadregény egy unalmas és hangos valami, ami színpadon minden bizonnyal remekül működik, de filmként csődöt mond.

7. Én, Earl, és a csaj aki meg fog halni

Nemcsak jól ismerem, de szeretem is az intelligens tini romokat és comokat, az Én, Earls és a csaj... - szóval hogy ez a film pedig úgy néz ki, mintha összeollózták volna a kedvenc ilyen típusú filmjeimből. A főhős, a haverja, egy, a történetben lapuló dráma, egy vagyok a sokból-narrálás, na meg egy bizonyos truváj, amivel több akar lenni hasonszőrű társainál. Ezeket a truvájokat én nagyon jól be tudom kajálni, a srácok újraforgatott klasszikusai viszont ezúttal nem fogtak meg. Beleestem a csajba persze, ahogy kell, de nevetni nem nevettem, és hát, hüppögni sem hüppögtem.

8. 20. 000 nap a Földön

Amy Winehouse-t sem kedvelem különösebben, a róla szóló doku a maga klasszik dokujellegével és dokueszközeivel mégis tökéletesen működött. Nick Cave-ről sajnos vagy nem sajnos, elsőre nekem még mindig a Harry Potter-finálé táncolós jelenete ugrik be. Gondoltam, most hátha közelebb jutok hozzá. De nem. Nick Cave egy fura fazon - én elhiszem a filmnek és másoknak is, hogy abban, amit csinál, zseniális, viszont az egója és ez az egész elvont művész-aura egyszerűen nem enged a figura közelébe. Nem ismertem meg, nem tudom miért kellene őt hallgatnom, és egyébként nem is szórakoztam jól a teljes mértékben rá szabott és az ő szájíze szerint csordogáló filmen.

9. Liza, a rókatündér

A Lizával szintén az volt a problémám, hogy egyszerűen nem tud túlmutatni az első félóráján. A zenék, a díszlet, az egész hangulat és látványvilág el kéne hogy cipeljék a filmet a hátukon, de hazudnék ha azt mondanám, több van benne, mint amilyennek elsőre, vagy pár jelenetből tűnik. Olyan szintén túlburjánzik benne minden, hogy az nem előrébb viszi a filmet, inkább hátráltatja. Nem tudom melyik a nagyobb katyvasz, maga a film, vagy amit bennem hagyott megtekintés után

10. Mocsárvidék

Feszült hangulatú, sejtelmes és mocskos thriller helyett unalmas sablonparádét kaptam a Mocsárvidéktől, amiből egyszerűen semmit nem tudok kiemelni: a nyomozás, a dráma, a szereplők, egyik sem hagyott túl mély nyomot. A filmből kivágott képeket elnézve persze látom, hogy legalább szépen van fényképezve, de az előbbiek miatt ez vajmi kevéssé érdekel.