Fejműves blog

5 vígjáték, ami idén lesz 5-10-15-20 éves

2016. március 15. - AdamTaylor

Arra, hogy milyen rettenetesen gyorsan telik az idő, az egyik legjobb bizonyíték (mármint, tudjátok, a tükörbe nézésen kívül), ha megnézzük, mely filmek töltik be idén az 5-10-15 vagy épp 20 éves évfordulójukat. "Úristen, mintha tegnap néztük volna a moziban/nevettünk volna rajta/ láttuk volna baráttal-barátnővel!" - pont ilyen érzetet keltenek a listán szereplő filmek, amik egyébként ilyen vagy olyan szempontból mind remek szórakozást nyújtanak, úgyhogy a kerek évforduló tiszteletére épp itt az idő, hogy újra elővegyük őket.

Ha további, elfeledett vígjátékokra lennétek kíváncsiak az elmúlt 15 évből, ebben a cikkben ilyeneket szedtem össze.
Minden idők legjobb filmes vicceiből itt válogattam; a magyarok kedvenc poénjait pedig ide kattintva nézhetitek meg.

evford_vigj.jpg

 

5 éves

 

Fifti-Fifti

5 év telt el Jonathan Levine keserédes komédiája óta, de a Fifti-fifti még mindig az elmúlt pár év legjobb dramedyje. Joseph Gordon-Levitt figuráját rákkal diagnosztizálják, az élete viszont nemhogy megáll, inkább felgyorsul ettől; felszínre kerülnek problémái családjával és barátnőjével, a Seth Rogen alakította haverja pedig ahol tud, segít, de főleg saját magán. A forgatókönyv, amit nagy meglepetésre és egészen érthetetlenül nem jelöltek Oscarra, nem fél a komolyabb témához intelligens humorral közelíteni - egyszerre sírunk és nevetünk, a végén pedig, egy rákos férfiról szóló film után meglepő módon az életkedvünk nem elmegy, hanem inkább megjön.

Idegen arcok

A Star Wars-os John Boyega kapcsán mostanában többször is citálták a filmet - na nem miatta volt az Idegen arcok az év egyik legjobb vígjátéka; nekem például karaktere úgy ánblokk  kiesett. A filmre jellemző tapló-humor viszont nem; utcagyerekek kergetőznek űrlényekkel, a poénok mellett pedig az akciójelenetek is záporoznak. Az Idegen arcok utóbbi szempontból is van olyan látványos és erőszakos, hogy a műfajhibrid végig szórakoztató maradjon.

Elzárás

Mehetünk vissza akárhány évet, az Elzárásnál furább vígjátékot egészen biztosan nem találnánk. Joseph Kahn filmje olyan, mint egy dadaista műalkotás - a rendező az amerikai középiskolai szubkultúrából, a geek-popkultból és a krimiből vesz elő különböző kirakatemeleket és dobálja a vászonra látszólag teljesen véletlenszerű módon. Így aztán kapunk egy középiskolát, ahol a hasonszőrű filmeknek megfelelő típusú sablon-diákok között egy sorozatgyilkos garázdálkodik, miközben mindenféle időugrálást és oda-visszautalgatást élünk át addig, míg feladjuk, hogy a megszokott történetsémák szerint értelmezzük ezt az egészet. Az így kapott katyvasz legalább olyan őrült, mint amennyire szórakoztató és vicces.

Testcsere

Az ezerszer látott testcserés sablonsztori azért tud remekül működni David Dobkin filmjében, mert Ryan Reynolds és Jason Bateman is pont azt a figurát hozzák erőlködés nélkül, ami a védjegyükké vált,: előbbi a felelőtlen csajozógép, utóbbi a gondos és megfontolt apuka. Fura, misztikus átok, vágyódás a másik életmódja után és bumm, meg is történt a testcsere, ami a forgatókönyvnek hála nemcsak a szokásos tanulságig van érvényben, hanem pont addig, ameddig a kellően elborult poénok elviszik a hátukon ezt a fordulatot. A világon semmi különös nem történik a Testcserében, de a két főszereplőnek és a poénoknak hála a CTRL+C - CTRL-V történet ellenére is friss és vicces tud maradni.

Pszichoszingli

Jason Reitman az egyik kedvenc rendezőm - mindig hasonló témát jár körbe, ellentmondásos központi karakterrel, egészen zseniális, mégis hétköznapinak tűnő párbeszédekkel, édesbús hangulattal nyakonöntve. A Pszichoszingliben Charlize Theron alakítja az első pillantásra nem túl szimpatikus főszereplőt, akit, miután nemcsak felfogjuk, de át is érezzük életválságát és problémáit, annak rendje és módja szerint megszeretünk. Theron karaktere egy young adult, tehát tinikönyv-író, aki a regényeiben leírt életre vágyik, ám válása után úgy érzi, élete nem a megfelelő mederben folyik, ezért hazalátogat szülővárosába. Itt próbálja felvenni a fonalat onnan, amikor még úgy érezte, minden rendben volt vele - tehát tinikorából. Nemcsak úgy viselkedik, mint tizenéves önmaga, de még gyerekkori szerelmét is megpróbálja visszacsábítani, aki viszont időközben megházasodott. Persze rásüthetünk a filmre olyan elcsépelt tételmondatokat, mint hogy az időt nem lehet megállítani, hogy mindenki változik, meg hogy nem lehet a múltba visszatérni, de ezek tényleg csak köszönőviszonyban vannak azzal az összetett élethelyzettel, amit Reitman baromi szórakoztatóan és legalább ilyen okosan ábrázol.

 

10 éves

 

Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika

Már csak azért is furcsa, hogy 10 év telt el Sacha Baron Cohen legnagyobb durranása óta, mert ha mondani kellene egy vígjátékot 2000 utánról, amire 100 év múlva is emlékezni fogunk, első helyen kérdés nélkül a Borat-ot mondanám. A film nemcsak eszelős siker volt, de igazi popkulturális bummot is elindított - a poénjait még mindig idézik, a minden idők legjobb vígjátékai listákon ugyanúgy ott van, mint a kortárs top-filmeket összesítőeken; Sacha Baron Cohenből pedig egy csapásra sztárt csinált. Borat rövid idő alatt olyan népszerű lett, hogy a komikus kénytelen volt kinyírni őt - ebben a formában ugyanis már nem tudta betölteni megbotránkoztató és polgárpukkasztó szerepét.

Shop-Stop II

Persze, a Shop-Stop első része volt az igazi szenzáció: semmi pénzből készített vígjáték, ami az akkoriban feltörő függetlenfilmek egyik zászlóshajója volt, és az egyetlen mozi, aminek soundtrackje több pénzbe került, mint maga a film. Kevin Smithnek viszont igaza volt, mikor úgy döntött, karakterei ezen kereteken kívül is működnek - a Shop-Stop második része egy fekete-fehér, koszos kis ABC helyett egy színes és csillivilli, de még inkább idióta gyorsétteremlánc egyik üzletében játszódik. A karakterek nagyjából ugyanazt hozzák, mint az első részben, és problémáik sem változtak - Jay és Néma Bob viszont már túl van néhány filmen és egy saját kalandon is, így most a szokásosnál nagyobb teret engednek nekik, ők pedig meg is hálálják ezt. Az első rész bárdolatlan és ártatlan hangneme oda, a Shop-Stop viszont nagyobb, hangosabb és őrültebb kiadásban is remekül működik.

Tibor vagyok, de hódítani akarok

Fonyó Gergely filmjének címe szállóigévé vált, és azt vettem észre, a filmet sem felejtették el, pedig 10 év is eltelt a bemutató óta. Bár nem egyedülálló alkotás a magyar műfajfilmek tengerében, de annyiban mindenképpen unikumnak számított, hogy mondanivalóval, vagy egyéb műfajokkal nem spékelte meg az amerikai típusú - tehát történelem, vagy társadalomtudat helyett inkább popkulturális meggyőződéssel bíró - felnövéstörténetet. A Tibor vagyok... ugyanis nem akart más lenni, mint egy magyar helyszínen játszódó, magyar karaktereket felvonultató tengerentúli vígjáték. Ehhez mérten vannak benne laposabb poénok, és néha kilóg a lóláb, de az egész mégis inkább vicces és könnyed, ami szinte bármikor fogyasztható. Hasonlót láttunk már azóta magyar filmtől - például a Megdönteni Hajnal Tímeát - de a Tibor vagyok... még mindig a legjobb ezen a téren.

Taplógáz

Adam McKay - bocsánat, az Oscar-díjas  Adam McKay filmje. Kevesen gondoltuk volna, hogy 10 év múlva így beszélhetünk a Taplógázról, és ami a legfurcsább: semmiféle pálfordulat vagy nézetbeli váltás nem következett be McKay rendezői karrierjében; A nagy dobás forgatókönyvéért úgy nyert Oscart nemrég, hogy voltaképp a Taplógáz szellemiségét ültette át egy fontos és aktuális témára. Ez a film viszont még Judd Apatow istállójának berkein belül készült, tehát az elszállt poénok mellett a férfibarátság áll a központban, a párbeszédek viccesek és egyediek, a filmben pedig minden megdicsőül, ami eléggé fura és elüt az átlagostól.

Távkapcs

2006 több szempontból is furcsa év volt - az egyik ilyen az, hogy Adam Sandler nemcsak hogy viccesnek számított, de az év egyik legjobb filmjét is szállította. Azóta sok víz lefolyt a Mississippin, Sandler pedig a Távkapcshoz hasonló sikerekből a legrosszabb következtetéseket vonta le. Nem azt, hogy humora akkor működik a legjobban, ha megfelelő felügyelet alatt tartják, és kellő, akár még mélységekkel is rendelkező sztorit pakolnak alá; inkább azt, hogy neki bármi megengedett, hiszen aki egy dramedyre hajazó fantasy-szerű vígjátékban is jó, az bármit megcsinálhat. Hát, nem igazán.

15 éves

 

Amerikai pite 2

Az Amerikai pite 2-ről, mint folytatásról, nagyjából ugyanazokat lehet elmondani, mint fentebb a Shop-Stop 2. részéről - az első felvonásra jellemző bájt és esetlenséget nagyobb és hangosabb poénok váltották fel, de ez ebben az esetben sem okozott problémát. Sőt, az Amerikai pite 2-t tartom a sorozat legjobb részének, a soundtrackje pedig legalább ekkora hatással volt rám.
A második részben a semmit nem változó srácok tóparti házat bérelnek, és igyekeznek ismét feljutni a csúcsra - hogy rájöjjenek, hogy vagy nem érdemes, vagy lehet hogy előzőleg nem is a csúcson jártak. A 90-es évek végére-2000-es évek elejére jellemző szüzességelvesztős tinifilmek zászlóshajója volt az Amerikai pite, ami hálistennek egy remek, A találkozó-ra keresztelt epizóddal képes volt tisztességgel megöregedni.

Anyádat is

Alfonso Cuarónnak is összejött egy Oscar 15 év alatt - ő viszont, Adam McKay-jel ellentétben hamar elpártolt a korai filmjeire jellemző rendezői stílusjegyektől. Az Anyádat is keresetlen őszinteségét, egyszerű, kissé koszos és csiszolatlan humorát technikai virtuozitás és részletekig menő kimunkáltság vette át.
A film egy road movie-be oltott coming of age sztori, amelyben két fiú barátsága és fiatalsága tétetik próbára - az Anyádat is  gyakran él a dráma-vígjáték hangulatváltással, kitekint az országra jellemző társadalmi helyzetre, és nem ódzkodik véleményt sem mondani arról.

Evolúció

Az Evolúció nekem mindig megmarad klasszikus téka-élménynek - az egyik legszórakoztatóbb vígjátéknak, amit 24 óra alatt igyekeztünk annyiszor megnézni, amennyiszer csak lehetséges. Egy meteorittal érkező idegen életforma néhány óra leforgása alatt lejátssza azt, amihez a tudomány szerint előzőleg jó pár millió év kellett - apró baktériumból hamar óriási szörny keletkezik, hőseink pedig, élükön az X-aktás David Duchovnyval és az Amerikai pités Sean William Scott-tal, próbálják megállítani a katasztrófát. Undorító? Igen. Teljesen értelmetlen? Persze. Veszettül szórakoztató? Természetesen!

Már megint egy dilis amcsi film

Persze, a néhány éve csőstül érkező, hihetetlenül fárasztó paródiafilmektől nekem is herótom van - a szandálostól kezdve a randison át a táncosig. 15 éve viszont, mikor még nem csak a Horrorra akadva volt vicces, hanem azok a filmek is, amelyek alapján a paródiák készültek, egészen más volt a helyzet. Nehéz megmondani, mi az, ami miatt a Már megint egy dilis amcsi film működik, hiszen kísértetiesen hasonlít az előbb említett, borzalmas fércművekhez. Joel Gallen filmje mégis szórakoztató és vicces - talán mert nem elégedett meg annyival, hogy értelem nélkül összedobált néhány ikonikus jelenetet; talán mert van benne néhány, a saját lábán is megálló, remek figura; talán mert megértette, mi is az a tinivígjáték, és hogyan működnek az ehhez a műfajhoz tartozó filmek - mindenesetre a Már megint egy dilis amcsi film úgy szórakoztat, hogy még a kedvünket is meghozza a Breakfast Club-hoz, meg a többi idézett filmhez; a mai paródiákkal ellentétben, amik inkább csak lehervasztanak.

Ozmózis Jones- A belügyi nyomozó

A Farelly tesók filmje hatalmas bukás volt 15 éve - pedig nem csak az ötlete remek, hanem a megvalósítás is. Egy halálos vírus kerül be Bill Murray szervezetébe, aki bár a Föld egyik legviccesebb embere, ezúttal tényleg csak kirakatfigura - a valódi történések ugyanis a szervezetében történnek, ahol Ozmózis Jones, a renitens fehérvérsejt-nyomozó felveszi a harcot a betolakodóval. A nyomozó-filmeket és film noir-okat megidéző animációs filmben csak úgy repkednek a jobbnál jobb ötletek; Ozmózis Jones-szal együtt az egész szervezetet bejárjuk a vírus után kutatva, miközben élőszereplős filmre váltva azt is láthatjuk, milyen hatással van a fertőzés a gazdatestre. Okos, stílusos és még vicces is, az meg tényleg csak pláne, hogy mindezt animációs filmként prezentálja.

 

20 éve

 

Kölcsön kinyír visszajár

Sajnálatos módon ma már nem csak Rick Moranis-t nem láthatjuk filmekben, de a Kölcsön kinyír visszajár sem igen tűnik fel a képernyőkön - pedig nem is olyan régen még rendszeresen játszották valamelyik kereskedelmi adón. Moranis már magában is képvisel valamit a 80-as-90-es évekből, ami mára menthetetlenül elveszett; valami esetlenséget és bumfordiságot, ami a Kölcsön kinyír visszajár-típusú vígjátékokra jellemző. Az ilyen filmek tényleg egyetlen mondatban összefoglalható történetre épülnek (ezúttal: A gyerekkori iskolájába visszatérő férfit ismét piszkálni kezdi ott dolgozó, egykori ősellensége); nincsenek politikai vagy társadalmi állásfoglalást közvetítő karakterek; nem röpködnek a más filmekre, zenékre vagy könyvekre utaló beszólások, és ha mindez a hozzáállás nem épp ezekre az évtizedekre lenne jellemző, lehetetlen lenne megmondani, mikor is készült a film; a Kölcsön kinyír visszajár ugyanis semmit nem igyekszik mondani arról az időről, amikor született. Ez a vígjáték tehát pont egyszerűsége miatt nagyszerű - ilyen filmeket ma már nemigen láthatunk.

Támad a Mars!

A Födet földönkívüliek támadják meg; Tim Burton-nek ismét van stílusa és humorérzéke - nem tudom, így, 2016-ban melyik hír lenne nagyobb szenzáció. 20 évvel ezelőtt a Támad a Mars!-ban ez a két dolog találkozott, az év talán legviccesebb filmjében. A forgatókönyv nem sajnált sztárokat kinyírni néhány jelenet után, és szerencsére a politikai korrektséget is kihajította az ablakon.

Nyomul a banda

Tom Hanks rendezői bemutatkozása minden idők egyik legjobb zenés vígjátéka; a fiatal, nevesincs banda nagyra tör-sémát remek alakításokkal, még jobb zenékkel és bájos korhangulattal megdobó filmért odáig voltak a kritikusok is, betétdala viszont egészen érthetetlen módon csak Oscar-jelölést hozott, szobrot nem.

Hull a pelyhes

A karácsonyi vígjátékok piaca telített, és nehezen fogad be új tagokat a klasszikusok közé - a legutóbbi, kánon részévé vált film az Igazából szerelem, de az is 2003-as film már. A Hull a pelyhes, ami az ünnepi otthon filmezés egyik kiüthetetlen klasszikusa, idén lesz 20 éves, de nagykorúsága ellenére nem kevésbé vicces, mint bemutatásakor. T, mint akciósztárként - annak idején a tengerentúlon nehezen fogadták el ebben a szerepben; a kritikusok is utálták a filmet, de ez persze semmit nem von le élvezhetőségéből.

Törjön ki a frász!

Még mielőtt végleg összeforrott a neve a hobbitokkal, Peter Jackson igazi terepe a horror műfajával való játszadozás volt. Korai, ilyen irányú próbálkozásaiért én nem igazán vagyok oda, a Törjön ki a frász! viszont mindig a székhez szegezett - gyerekként inkább azért, mert baromi félelmetesnek hatott, ma már viszont inkább a poénjaiért. A szellemirtó-szélhámosként dolgozó Michael J. Fox olyan természetfeletti szálakat is megpiszkál, amit jobb lett volna nyugton hagyni, így szó szerint elszabadul a pokol. A film az a fajta horrorparódia ami mindkét műfajt komolyan veszi, így horrorként és vígjátékként is remek szórakozás.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fejmuves.blog.hu/api/trackback/id/tr908479338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2016.03.16. 12:20:56

Öt rém gagyi vígjáték amit keservesen próbáltunk elfelejteni (kivéve talán az Evolution, de az is legalább bukta).

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2016.03.17. 06:28:18

@Globetrotter2014: shop stop 2 jó volt szerintem, nekem legalábbis tetszett

Globetrotter2014 2016.03.17. 10:48:44

@pingwin: Nem ezt tekinteném Kevin Smith legjobbjának. Vagy akár top3-ának.

mojoking77 2016.03.17. 12:48:28

Ilyenkor erzem baromi oregnek magam. Nem is feltetlenul a kor beli kuonbseg miatt, hanem azert, mert az itt felsorolt vigjatekok tulnyomo resze szamomra az ertekelhetetlen hulladek,es az egyszer elmegy koze esik. Teny, hogy nem konnyu jo vigjatekot csinaln, de azert ezeknel jobb, rengeteg van. Kivetel talan a Torjon ki a frasz, ami tenyleg negyon jo volt, az Anyadat is (meg is lepodtem, hogy ide kerult) illetve a 50/50.
Ez van, nem vagyunk egyformak.
Az ot evesre en mondjuk az Ejfelkor Parizzsbant hoznam fel, vagy a Rangot, a tiz evesbe belraknam a Crank-ot (bar beteg, de szenzacios), vagy a rem romot, 15 eves a Szorny Rt, Amelie csodalatos elete, Shrek, Jay es nema Bob visszavag, Bridget Jones naploja, plusz meg vagy tiz, es vegul a husz evesek kozul en inkabb tettem volna bele a MAdarfeszket, a Tokos tekest, akar a Space Jam-et, vagy akar a Tuz a viz alat, hogy a klasszikus ertelemben vett vigjatekoknal is maradjunk.
Legkozelebb nyugodtan hivj segitseget, az Imdb nagy baratunk ilyenkor

AdamTaylor 2016.03.17. 13:36:37

@mojoking77: olyan nagyon belemenni mi maradt ki es mi fert be, nincs ertelme - 5 embernek 6 dolog hianyzik, es ezzel nincs is semmi baj. Ebben a posztban nem klasszikusokat, nem alapveteseket soroltam fel (de ott van felul a link azokhoz is), hanem tok eltero vigjatekokat, amit a tobbseg ismer vagy latott, de nem tartja szamon, epp ezert meglepo h ilyen reg volt. Es persze, h valtozatos legyen, vitat generaljon es otletet adjon, kerulnek bele ilyen listaba indie filmek, animaciosok es tok elszallt parodiak. De a maga nemeben mind szorakoztatoak. Ha pedig kisebb de minosegi filmes adatbazist keresel, en ajanlom a kritikustomeg. Org-ot
süti beállítások módosítása